Töltés
Bejelentkezés

Információk

Nyitvatartás:
Ma: 11:30 - 24:00 Mutass többet
Konyha típus:
Nemzetközi, Magyaros
Felszereltség:
Melegétel, Terasz, Kártyás fizetés
Rólunk:

Köszöntjük kedves vendégeinket Nosztalgia éttermünkben, amelyet a 30-as út melletti utazók éhségének és szomjának csillapítására nyitottunk meg újra 2002. áprilisában.
A régi és új vendégeinknek köszönjük, hogy az év folyamán többször is betértek hozzánk és fogyasztottak ételeinkből és szomjas torkukat csillapították hideg italainkkal.

Mutass többet

Értékelések

Értékeld Te is
4.6
Összesen 13
5 10
4 2
3 0
2 1
1 0
  • Nosztalgia Étterem

    Úgy látszik nekünk nem volt szerencsénk, mert először is csoportokra hivatkozva több mint egy órát vártunk az ételekre, viszont elhülve
    hozták ki, tehát egyszerűen megfeledkeztek rólunk, elfelejteték kihozni. Mikor szóltunk egy-két perc alatt jött az ebéd. A másik, kedves
    vándor soha ne kérj itt halászlevet, mert amit itt kihoztak az minősíthetetlenül ócska volt. Utólag bánom, hogy nem küldtem visza, csak
    valami gátlásom van ilyenkor mert utálom a botrányt, és szinte én szégyenlem magam. Összességében csalódás volt az egész, égtünk a külföldi vendégeink előtt. Szerencsére máshol, másnap a 16-ik kerületben jó élményeket szereztünk és feledtette a pénteki ebédet.

  • Nosztalgia Étterem

    Vegetáriánusként is, meglepően sok étel közül tudtam válogatni. Amit remdeltem, hatalmas adag, fantáziadús, isteni finom étel volt! A kiszolgálás fenséges, a pincérek nagyon figyelnek a vendégekre. Nagyon kellemes, pár órát töltöttünk el itt a családunkkal. Vissza fogunk térni, köszönjük! Sok sikert kívánok!

  • Nosztalgia Étterem

    Szuper ! Az ételek finomak, hatalmas adagok. A kiszolgálás udvarias gyors figyelmes.

  • Ne vegyék figyelembe annak a személynek az értékelését , aki előttem pontozott ! Én akkor étkeztem itt először , mikor a testvéremnek volt esküvője és az ebédet itt tartották :) Sok helyen kajáltam már , de ez mindent visz ! Nem fogom itt túl beszélni a dolgot , az ételek kiválóak voltak , nem egy fajtát kóstoltunk meg , biztos vagyok benne ha az ÚR is engedi , akkor a családommal el fogunk ide menni ebédelni :)

  • Jól főznek! Kiváló kiszolgálás! A tulaj egyénisége nem mindennapi vendégszeretetről tesz tanúbizonyságot! 5+csillag


Értékeld Te is!

Nosztalgia Étterem

Akik ezt megnézték, ezeket is megnézték...

Nosztalgia Étterem

Étlap, itallap

Töltés
A böngészés folytatásával jóváhagyod, hogy cookie-kat használunk.