Információk
A mintegy 32 éves múltra viszatekintő üzletünk 1973-ban nyílt Albertirsán a Hősök útja 1. szám alatt, a vasútállomáshoz közel, mondhatni a város közepén, így könnyen megközelíthető vonattal, busszal, gépkocsival egyaránt.
Az étterem két, termenként légkondicionált, nem dohányzó helyiségből áll, melyek nagyobb rendezvények esetén egybenyithatóak, illetve kívánság szerint elválaszthatóak. Ily módon kellemes, igényes környezetet tudunk biztosítani, mellyel reméljük, az idelátogató kedves vendégeink is elégedettek lesznek.
Üzletünk nagykonyhai tevékenységet is ellát a közétkeztetésben való részvétellel, mely során cégek és magánszemélyek részére egyaránt biztosítunk étel kiszállítást.
Épületünk két szintes, melynek tetőtéri részén billiárdszalon áll a vendéket rendelkezésére hétvégenként(péntek, szombat 19-24 óráig), kellemes kikapcsolódást nyújtva az azt igénybevevőknek.
Akik ezt megnézték, ezeket is megnézték...
-
Séf Bácsi Gyorsétterem
4.0Gyorsétterem Étterem -
Monaco Pizzéria és Étterem
5.0Étterem Pizzéria -
Imregi Családi Vendéglő
5.0Étterem -
Nyerges Hotel és Étterem
4.0Étterem -
Vadász Csárda Étterem
4.4Csárda Étterem -
Nicolette Étterem-Panzió
5.0Étterem -
Arizona Pizzéria
3.9Pizzéria Hamburger Étterem -
Rojcsik Étterem
5.0Étterem